Üdvözöllek az oldalamon!

Üdvözöllek az oldalamon!

Lássuk mit gondolok én a könyvtárakról. Milyennek szeretném látni az iskolai könyvtárakat?

Te mit tennél hozzá, hogy szerethetőbb hely legyen?

Bosnyák Viktória Tündérboszorkány című regénye óta köztudott, hogy minden iskolai könyvtáros tündér…nekem papírom is van róla

2016-ban a Kolibri Kiadó és Bosnyák Viktória személyesen adta át számomra az Okleveles Tündérkönyvtárosságot igazoló oklevelet a Katona József Színházban. A legnagyobb értéke ennek a megtisztelő címnek az, hogy gyerekek terjeszthetik fel rá a könyvtárosukat.

24 évig Nyíregyházán az Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégiumban voltam könyvtárostanár. Meghatározó része pályámnak “aranyos” könyvtárosság. Köszönettel tartozom Juhász Miklósnénak, Jutkának, aki kezdeti lépéseimet igazgatta.

Maradj otthon!- Könyv azért kell :-)

Sokan sok dolog miatt bánkódunk a veszélyhelyzet miatt. Sok mindenről le kell mondanunk, változtatnunk kell a szokásainkon, bár én örülnék, ha néhány ezekből megmaradna 😉

Ugyanakkor van okunk örülni is. Soha ennyi fantasztikus ajándékkal nem lepték meg az olvasni vágyókat a szolgáltatók, mint most. Applikációkhoz, adatbázisokhoz juthatunk hozzá ingyenesen. Ezeket a lehetőségeket időlegesen tették hozzáférhetővé, tehát ne habozz sokáig!

A Könyves Magazin oldalán bukkantam a hírre, hogy június 30-ig 1,4 millió könyvet tett ingyenesen elérhetővé a National Emergency Library. A használathoz regisztrálnod kell és máris tiéd lehet az élmény, hogy 1 427 763  könyv között keresgélhetsz.

További érdekes írásokat találhatsz a Könyves Magazin oldalán.

Miért legyél könyvtárostanár?

Hátha másnak is nehéz a hétfő ?

Na ezért érdemes élni! Most kaptam az előző iskolámból egy régi-régi Könyvtárlakótól.
“Amúgy a könyvtárlakói életet nem csak a könyvek határozták meg, hanem TE. TE abban, hogy hozzád tudtunk menekülni, ha az iskolatársak csufoltak vagy bántottak, vagy ha nem szerettünk volna udvarra menni akkor hozzád mentünk. A te erőd hozott össze minket a további könyvtárlakókkal, MI voltunk akik segítettek neked a díszítésben vagy a könyveket rendezni, pakolni és nem utolsó sorban a virágokat ápolni, az is fontos könyvtári szerep volt. Vagy hogy én más gimibe jártam, de hozzád mentem segítségért mert nem volt egy könyvem és nem tudtam, hogy azt az adott könyvet, hogy kell használni. A versenyek már más témák voltak, ott igazán értékeltük a könyv adta információt, és ha TE nem lennél A könyvtáros néni akkor MI könyvtárlakók és kiskönyvtárosok, nem itt és ott tartanánk, ahol tartunk. Szerintem mindenki nevében beszélhetek hogy meghatározó személy vagy és voltál mindenki számára. És remélem az ottani könyvtárlakók is lesznek ilyenek veled mint mi. ?”

Képtelenség…

Könyvkeresésre hívunk benneteket, de vigyázzatok,

egyetlen napotok van csak!

MEGJELENT az Apolló Akadémia 2. része, a Képtelenség!
Ezért november 6-án Budapest iskoláinak környékén sok-sok Viktória Bosnyák könyvet – régieket és újakat – rejtünk el, természetesen mindet a szerző dedikálásával!
Kutassatok, nézzetek jól szét mindenfelé: a lépcsőfordulókban, a szobrok tövénél, a padban vagy akár a büfében, mert

november 6-án reggel fél 8-tól indul a könyvvadászat!

 Kolibri Kiadó szervezésében és a Tündérkönyvtáros ajánlásával

Ha sikerrel jártok, gyertek be egy fotó kedvéért (is) a könyvtárba!

Azt hiszitek, mindez Képtelenség? Nem az!

Úszó könyvtár?

Na, nem itthon.Hamburgban az Elba egyik csatornáján látogathatjuk meg ezt a könyvtárat. Könyvtár, bár nem a hagyományos értelemben. A 150 négyzetméteres térben egyetlen polc van két tucatnyi könyvvel.Kitalálói inkább azt szeretnék, hogy személyes élettörténetek, beszélgetés vegye át a helyüket.

További érdekességek: Úszó könyvtár

A kép forrása: Ha németül olvasnál róla

Nekem tetszik a kezdeményezés.Te milyen történettel járulnál hozzá az állomány bővítéséhez?

Milliós szószakadék

 

Évek óta tapasztaljuk pedagógusként az olvasási hajlandóság csökkenését. A szövegértés hiányosságait. Sok szülő az iskolára mutogat, pedig a könyvek megszerettetése akkor kezdődik, amikor a gyermek nem tud olvasni, amikor a felolvasással vihetjük közelebb őket a mondókák, mesék varázslatos világához. Talán erre kellene több időt fordítani, nem a megfelelő tablet kiválasztására, hogy már másfél évesen mesét NÉZVe aludjon el a gyermek. Könyvtárostanárként tapasztalom egyre kevesebb kéz lendül a magasba, amikor azt kérdezem: Kinek olvastak rendszeresen mesét pici korában? A foglalkozások anyagát módosítani kell, mert nem ismerik a klasszikus, leginkább nyomtatott verzióban elérhető meséket.

“Ez nem a mindennapos kommunikációról szól. Azok a szavak, amelyeket a könyvekből ismernek meg, jóval összetettebb, bonyolult szavak, mint azok, amelyeket a szülőkkel beszélgetve megismernek” – magyarázta a kutató. Egy gyermekkönyv szólhat az antarktiszi pingvinekről, olyan szavakat és fogalmakat ismertet meg nekik, amelyek nem jönnek elő a mindennapos beszélgetésben. És ezek a szavak különösen fontosak lehetnek az olvasás megtanulásában” – idézte Logant a Science Daily tudományos honlap.

Szerencsére nekem van olyan barátnőm, aki külföldön is magyar mesékkel “táplálja” gyermekét ?

Neked mi a véleményed?

Olvassunk mesét!

VAKmerő kihívás

Egy nagyszerű kezdeményezésről szereztem tudomást Bihari Rékától.

“Szeretném figyelmetekbe ajánlani idei jó ügyünket: VAKmerő kihívás: hangoskönyv a Te hangoddal! Látássérültek online hangoskönyvtárát szeretnénk fejleszteni kortárs irodalommal, önkéntesek toborzásával. 2005. után megjelent könyvekben nem igazán bővelkedik az országos online hangoskönyvtár (mely csak a látássérültek számára elérhető). Érdekesség, hogy 2018. decemberében készült el az az applikáció, mely lehetővé teszi a látássérülteknek az online elérést a könyvtárhoz. Tavaly decemberig csak CD-én lehetett kikölcsönözni az irodalmakat, mely postán jutott el a kölcsönző személyhez, majd postán vissza a könyvtárba. Idén februárban Bosnyák Viktóriával egy vakok és gyengénlátók gyermekotthonában tett látogatásunk után fogalmazódott meg bennem, hogy miért ne tehetnénk elérhetőbbé a kortárs irodalmat a látássérültek számára is.

Aktuális jó ügyünkre hagyományosan a Telekom Vivicittá Városvédő Futáson hívjuk fel a figyelmet. Idén is futunk április 13-án szombaton. Csapatunk már 145 fős, összesen 2400 m-t futunk a 11:30-kor induló iskolai futamon.

Idén a csapattal futnak Finy Petra és Kalapos Éva Veronika Athenaeumos szerzők és Kovács Judit vak lány a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének munkatársa.

A Nagyszínpad mellett “Kulturális összeesküvés” névvel egész nap (április 13.) standot működtetünk a Margitszigeten, érdekes és értékes programokkal, ahol a látók érzékenyítése, az olvasás és irodalom lesznek a fő témák.

Ízelítő:
– kitelepül hozzánk a Láthatatlan Kiállítás szabadtéri installációja: Botorkáló,
– ki lehet próbálni vakok számára készült eszközöket, játékokat,
– egy vegyészmérnök és egy csillagász kísérleteket végez és szemkötővel végig lehet a kísérlet folyamatait próbálni, tapogatni,
– szörpkóstolást szervezünk szemkötővel,
– a babzsákos felolvasózugban – közéleti szereplők olvasnak fel a gyerekeknek,
– irodalmi játékokkal ajándékokat is lehet nyerni, továbbá
– a felolvasásokkal foglakozó szakmai szervezet, Bodor Tibor Kulturális Egyesület vak kollégái is kint lesznek a standon, így személyesen fel lehet tenni a felolvasás rögzítésével kapcsolatos technikai kérdéseket.”

Ezen az oldalon lehetőséged van szavazni, választani a civil kezdeményezések közül. Nem lesz könnyű. Én a VAKmerő kihíváshoz kapcsolódva a Bodor Tibor Kulturális Egyesületet választottam. Válassz te is!

Civil Díj 2019

A leggazdagabb árva

Bauer Barbara A leggazdagabb árva című könyvét olvastam nemrég. A regény a Jaffa Kiadó gondozásában jelent meg, én pedig a kollégám ajánlására vettem a kezembe. 

Tuska János József gyűjteményéből (www.wenckheim.hu)

Főhőse Wenckheim Krisztina az árva, de rendkívül gazdag grófkisasszony. Apja Wenckheim József Antal gróf volt, akiről Jókai Mór az Egy magyar nábob főhősét, Kárpáthy Jánost mintázta. Talán ez is elég, hogy felkeltse az érdeklődést e bájos lányregény iránt. Ha a most divatos utópiák helyett egy múltban gyökerező, de a jelennek is üzenő olvasmányra vágysz, jó szívvel ajánlom.

Néhány kedves idézetet mutatnék belőle:

“…De ígérj meg nekem valamit!-nyúlt a lánya álla alá a gróf.-Ne várj rám! Játssz, tanulj, nevess sokat, de ne várj!..Ne vedd el magadtól az időt várakozással. Mennyire szerette volna a gróf meggyőzni a lányát, hogy ez az egész életre igaz. Várni valamire, vagy valakire, miatta elodázni a pillanatot, elszalasztani azt, ami ott van kéznél, amire várni sem kell már:időpazarlás.”

“Hogy ki vagy, Krisztina, az nem attól függ, hogy hol születtél, mi a neved, vagy mekkora a vagyonod. Hogy ki is vagy valójában, az itt bent dől el, …a szívedben.”

Egy fontos tanácsot is megfogalmaz Bauer Barbara a szereplője szavain keresztül. Ha valakivel jót teszünk: “legyen ez az öröm a fizetséged. Ezt a jó érzést senki el nem veheti tőled. De ne várj még hálát is! Az már kapzsiság.”

Olvasson tovább →

A világ 100 legfontosabb könyve

Túlságosan hangzatos a cím, sokszor éppen ezért nem olvasom tovább, de most adtam egy esélyt neki. Nem friss cikk, de hátha neked is érdekes lehet.

Voltak címek, amelyek megleptek, voltak, amelyeknél büszkén húztam ki magam, hogy persze, ezt én is olvastam, másokat felírtam a képzeletbeli listámra. Felháborító, hogy eddig nem találkoztunk.

Persze kerestem rajta Eleanor H.Porter Az élet játéka című könyvét-hiába. Számomra ez az egyik KÖNYV, így nagy betűkkel. Jobb lenne a világ, ha sokan értenének ebben egyet velem. Te már olvastad ?

Ha szeretnéd összehasonlítani a te százas listáddal, itt megteheted:

Olvasson tovább →

Egy rejtőzködő könyvtár

Bartha Dorka cikkéből megtudhatjuk, hogy egy felbecsülhetetlen értékű, majd 30.000 kötetes volt főúri gyűjtemény bújik meg az Üllői út – Szentkirályi utca sarkán. Az Evangélikus Országos Könyvtár részét képező Podmaniczky Géza báró és felesége, Degenfeld-Schomberg Berta grófnő volt kiskartali könyvtára 1929-ben került a felekezethez, így egyedülálló módon elkerülte a kastélykönyvtárak II. világháborús pusztulását. 

Olvasson tovább →

Szivárványos mindennapok

2018 októberére, az Iskolai Könyvtárak Nemzetközi Hónapjára és az Őszi Szakmai Napra készülődve a Könyvtárostanárok Egyesülete pályázatot hirdetett könyvtárostanárok számára.

A pályázóktól azt várták, hogy egy elképzelt és/vagy átlagos napjukat úgy mutassák be, hogy abból jól látható legyen, hogy hogyan tud(na) működni egy 21. századi tárgyi és szellemi feltételekkel rendelkező iskolai könyvtár.

Pályázatomban megfogalmaztam:

“Szerintem az igazi könyvtárostanár finom szenzorral érzékeli mit vár tőle az olvasó. A szakmai háttéren túl nagyon fontos, hogy a diák jól érezze magát a könyvtárban. A dokumentumokhoz/információkhoz az interneten is hozzá juthatna, de a könyvtárba járást, az élményt, az odafigyelést semmi sem pótolhatja. Van, akit hagyni kell csendben lenni, van, akit meghallgatni kell, van, akit noszogatni, meggyőzni, hogy higyjen magában.”

dav

dav
dav

Nagyon boldog voltam, hogy a díjazottak között lehettem.

Eredményhirdetés

Ha érdekel a teljes pályázatom, itt elolvashatod

Olvasson tovább →