Üdvözöllek az oldalamon!

Üdvözöllek az oldalamon!

Lássuk mit gondolok én a könyvtárakról. Milyennek szeretném látni az iskolai könyvtárakat?

Te mit tennél hozzá, hogy szerethetőbb hely legyen?

Bosnyák Viktória Tündérboszorkány című regénye óta köztudott, hogy minden iskolai könyvtáros tündér…nekem papírom is van róla

2016-ban a Kolibri Kiadó és Bosnyák Viktória személyesen adta át számomra az Okleveles Tündérkönyvtárosságot igazoló oklevelet a Katona József Színházban. A legnagyobb értéke ennek a megtisztelő címnek az, hogy gyerekek terjeszthetik fel rá a könyvtárosukat.

24 évig Nyíregyházán az Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégiumban voltam könyvtárostanár. Meghatározó része pályámnak “aranyos” könyvtárosság. Köszönettel tartozom Juhász Miklósnénak, Jutkának, aki kezdeti lépéseimet igazgatta.

Emlékezés-Fésüs Éva

Mi történik? Mi lesz a versekkel? Tandori Dezső február 13-án, 02.21-én Fésüs Éva halt meg. Én elsősorban a gyerekverseit ismertem, sok szavalóversenyen hallottam apróságoktól. Tudtad, hogy ő írta a Palacsintás királyt?

Ez pedig Molnár Piroska tolmácsolásában a Tücsök a mesében. Szerintem örülne, ha meghallgatnád.

Tücsök a mesében

 

 

Fésűs Éva 1926-ban született Cegléden. Gyermekkorát Kiskunhalason, fiatalkorát Vácon töltötte. 1950-ben kötött házasságot Temesi Lajossal Kaposváron. Itt született három gyermeke, itt dolgozott, alkotott. Mindig nagy családra vágyott: 12 unokája és 18 dédunokája született.

Meseírói pályafutása a Gyermekrádiónál kezdődött 1958-ban. Családja támogatásával a meseírást hivatali munkája mellett is bátran vállalta. A Rádió állandó külső munkatársaként két évtizeden át számtalan esti mesével, havonta két teljes óvódásoknak szóló műsorral, évente két mese-hangjátékkal és még egy gyermekopera szövegkönyvével is megörvendeztette hallgatóit. Nyugdíjazása után férje buzdítására kezdte el meséit, mesejátékait mesekönyvekké átdolgozni. Első komoly önálló kötete, „Az ezüsthegedű” 1987-ben jelent meg. A könyv azóta 12 kiadást ért meg. Ezután sorra születtek a mesekönyvek. Felnőtteknek szóló verseit – amelyeket fiatal korától írt – 2016-ban ismerhette meg a közönség.

Olvasson tovább →

A nő mosolya

Ki ne vágyna arra, hogy regénybe illő élete legyen. Vagy legalábbis, hogy szerepeljen egy regényben, főleg, ha ez az élet Párizsban van. Lassan vége a télnek. Válassz egy könnyed, szórakoztató regényt, pld. Nicolas Barreau A nő mosolya című könyvét. Kedvcsinálóként olvasd el a Klodette világa blogon található ajánlót Rácz Tünde tollából!

Olvasson tovább →

Most őszintén…

Mit nekem Valentin nap…

Rácz Tünde ajánlója óta tudom: AKAROM Mary Ann Shaffer és Annie Barrows Krumplihéjpite Irodalmi Társaság című könyvét. Eddig megmaradtunk a plátói szerelemnél. Ahogy egy régi, kedves kollégámtól hallottam, 50 %-ig jutottunk. Én teljesen akartam, a könyv nem ?. Megnéztem 2 antikváriumban, beértem volna az első kiadással, hiába. Nem tántorított el a kudarc, sőt…mi nők is tudjuk, ha valamiért küzdeni kell, nég jobban akarjuk. Egy röpke pillanatra eszembe jutott a könyvtár. A kölcsönzés lehetősége. Tényleg.

Nem tehetek róla, hogy ma volt 10 szabad percem és egy könyvesbolt a közelemben. No, ez a szerelem, nem az említett giccsparádés, demonstrációs 14.

Igen, tudom nem vagyok könnyű eset ?. Te melyik könyvvel jártál már így?

Nemzetközi Könyvajándékozás Napja

Neked is eleged van a Valentin napos bohóckodásból? Szerintem 365 napunk van megmutatni, hogy a kedves fontos nekünk 😉 Csináljunk valami értelmeset!

A Nemzetközi Könyvajándékozás Napját először 2012-ben hirdették meg azzal a céllal, hogy minél több kisgyerek jusson új ill. jó állapotú használt könyvhöz. Már az első évben 12 ország csatlakozott az akcióhoz, és több tízezer gyerekhez jutottak el könyvadományok szerte a világon.
A tavalyi évben már 40 országban ajándékoztak az emberek gyerek- és ifjúsági könyveket ezen a napon, Ukrajnától, Malajzián át, Dél- Amerika több országáig. Több százezer adománykönyv talált így gazdára.
Az Égigérő oldallal és a “Neveljünk olvasókat!” facebook csoporttal mi is szeretnénk hozzájárulni ehhez a nagyszerű kezdeményezéshez. Bárhol is élsz a nagyvilágban, ha úgy gondolod, van lehetőséged egy-két könyvet elajándékozni, csatlakozz hozzánk és február 14-ig készüljünk együtt a nagy könyvosztogatásra!

Olvasson tovább →

Hulladékból könyvtár?

Ankara, Cankaya 

Törökországban érdekes könyvtár nyílt. A köztisztasági dolgozók összegyűjtötték a kidobott könyveket, melyből mára egy 6000 kötetes könyvtár lett kölcsönözhető állománnyal, főállású könyvtárossal. A hely egyre népszerűbb közösségi térként is működik

Olvasson tovább →

Erik Axl Sund- Üvegtestek

Egy régi kedves “Könyvtárlakóm”, Juhász Dorka könyvajánlóját hoztam. Remélem kedvet kaptok az olvasáshoz, és azt is, hogy Dorka rendszeresen megjelenik eztán itt az oldalon (is) .

Erik Axl Sund- Üvegtestek

Az Erik Axl Sund álnéven író svéd szerzőpáros, Jerker Eriksson és Hakan Axlander Sundquist sötét hangulatú bűnregényei már több országban sikert arattak. A Bomlás, az Éhség és a Tisztulás című korábbi műveikért, azaz a Victoria Bergmant középpontba állító trilógiáért különdíjat kaptak a Svéd Krimiírók Akadémiájától.

Eddig még csak a Bomlás című regényt volt időm elolvasni, ami csak 396 oldal… Khm… Nem is lenne vele probléma, ha az ember nem egyetemista és nem kell több száz oldalnyi szakirodalomnak pörögnie a fejében. Így természetes volt, hogy lassan fogok haladni a könyvekkel, ami időhiány nélkül is igaz lenne.

A regények cselekménye részletes, de semmiképp sem mondanám lassúnak. Minden apró mozzanat, történés életbevágóvá válhat a jövőben. Megismerünk mindent és mindenkit. Ezekre kisebb fejezetekben van lehetőségünk. Mindegyik fejezet kötődik egy szereplőhöz és egy helyszínhez (ami később nagyon hasznos, ha esetleg elvesztünk egy-egy szálat), aki(k)nek és ami(k)nek valamilyen úton-módon köze van a gyilkossághoz.

Az Üvegtestek című krimi ebből a szempontból kicsit másabb. Nem történnek gyilkosságok… Legalábbis nem úgy, ahogyan azt várnánk. De hogy ne én lőjem le a poént, mert hajlamos vagyok elkottyantani magam, inkább ideszúrom a Libri könyv összefoglalóját:

„Bizarr öngyilkossági hullám rázza meg Svédországot: egyre több fiatal vet véget az életének borzalmas és merőben szokatlan körülmények között szerte az országban. A tragikus eseteket egyetlen momentum köti össze, mégpedig az, hogy haláluk előtt régi magnókazettákról egy Hunger nevű zenész drámai muzsikáját hallgatják.
Ugyanebben az időben valaki meggyilkolja a főváros egyik legbefolyásosabb üzletemberét, és amikor Jens Hurtig főfelügyelő összefüggésbe hozza ezeket az eseteket az elhunyttal, körvonalazódni kezd egy ijesztő méreteket öltő gyilkos járvány.”

Nos… hát igen. Az első percben, amikor ránéztem a könyvesboltban a regényre (aminek a borítóján egy éppen üvöltő, kócos hajú gyermek látható) Ő pedig visszanézett rám, azt mondtam magamnak, hogy „Nem rossz, de haladjunk céltudatosan a pszichológiák felé…” Majd egy tizedmásodperc alatt vissza is fordultam a könyvért és 2 perccel később mosolyogva sétáltam ki vele a boltból (Isten a tanum, fizettem érte!).

Mindenkinek nagy-nagy szeretettel ajánlom, aki szereti a bűnügyi, krimi regényeket. Nem riad vissza a részletes leírásoktól (drogozás, öngyilkosság, gyilkosság) vagy esetleg a saját elméjének/lelkének a mélyében rejtőző sötétségtől. Nem mondanám depresszívnek a művet, de tény, hogy nagyon sok élethelyzetbeli öngyilkosságra hoz példát, amivel esetlegesen akár csak egy-egy gondolat erejéig, de azonosulni tudunk.

Jó kikapcsolódást kívánok!

Juhász Dorka