Képtelenség…

Könyvkeresésre hívunk benneteket, de vigyázzatok,

egyetlen napotok van csak!

MEGJELENT az Apolló Akadémia 2. része, a Képtelenség!
Ezért november 6-án Budapest iskoláinak környékén sok-sok Viktória Bosnyák könyvet – régieket és újakat – rejtünk el, természetesen mindet a szerző dedikálásával!
Kutassatok, nézzetek jól szét mindenfelé: a lépcsőfordulókban, a szobrok tövénél, a padban vagy akár a büfében, mert

november 6-án reggel fél 8-tól indul a könyvvadászat!

 Kolibri Kiadó szervezésében és a Tündérkönyvtáros ajánlásával

Ha sikerrel jártok, gyertek be egy fotó kedvéért (is) a könyvtárba!

Azt hiszitek, mindez Képtelenség? Nem az!

Úszó könyvtár?

Na, nem itthon.Hamburgban az Elba egyik csatornáján látogathatjuk meg ezt a könyvtárat. Könyvtár, bár nem a hagyományos értelemben. A 150 négyzetméteres térben egyetlen polc van két tucatnyi könyvvel.Kitalálói inkább azt szeretnék, hogy személyes élettörténetek, beszélgetés vegye át a helyüket.

További érdekességek: Úszó könyvtár

A kép forrása: Ha németül olvasnál róla

Nekem tetszik a kezdeményezés.Te milyen történettel járulnál hozzá az állomány bővítéséhez?

Milliós szószakadék

 

Évek óta tapasztaljuk pedagógusként az olvasási hajlandóság csökkenését. A szövegértés hiányosságait. Sok szülő az iskolára mutogat, pedig a könyvek megszerettetése akkor kezdődik, amikor a gyermek nem tud olvasni, amikor a felolvasással vihetjük közelebb őket a mondókák, mesék varázslatos világához. Talán erre kellene több időt fordítani, nem a megfelelő tablet kiválasztására, hogy már másfél évesen mesét NÉZVe aludjon el a gyermek. Könyvtárostanárként tapasztalom egyre kevesebb kéz lendül a magasba, amikor azt kérdezem: Kinek olvastak rendszeresen mesét pici korában? A foglalkozások anyagát módosítani kell, mert nem ismerik a klasszikus, leginkább nyomtatott verzióban elérhető meséket.

“Ez nem a mindennapos kommunikációról szól. Azok a szavak, amelyeket a könyvekből ismernek meg, jóval összetettebb, bonyolult szavak, mint azok, amelyeket a szülőkkel beszélgetve megismernek” – magyarázta a kutató. Egy gyermekkönyv szólhat az antarktiszi pingvinekről, olyan szavakat és fogalmakat ismertet meg nekik, amelyek nem jönnek elő a mindennapos beszélgetésben. És ezek a szavak különösen fontosak lehetnek az olvasás megtanulásában” – idézte Logant a Science Daily tudományos honlap.

Szerencsére nekem van olyan barátnőm, aki külföldön is magyar mesékkel “táplálja” gyermekét 😉

Neked mi a véleményed?

Olvassunk mesét!

VAKmerő kihívás

Egy nagyszerű kezdeményezésről szereztem tudomást Bihari Rékától.

“Szeretném figyelmetekbe ajánlani idei jó ügyünket: VAKmerő kihívás: hangoskönyv a Te hangoddal! Látássérültek online hangoskönyvtárát szeretnénk fejleszteni kortárs irodalommal, önkéntesek toborzásával. 2005. után megjelent könyvekben nem igazán bővelkedik az országos online hangoskönyvtár (mely csak a látássérültek számára elérhető). Érdekesség, hogy 2018. decemberében készült el az az applikáció, mely lehetővé teszi a látássérülteknek az online elérést a könyvtárhoz. Tavaly decemberig csak CD-én lehetett kikölcsönözni az irodalmakat, mely postán jutott el a kölcsönző személyhez, majd postán vissza a könyvtárba. Idén februárban Bosnyák Viktóriával egy vakok és gyengénlátók gyermekotthonában tett látogatásunk után fogalmazódott meg bennem, hogy miért ne tehetnénk elérhetőbbé a kortárs irodalmat a látássérültek számára is.

Aktuális jó ügyünkre hagyományosan a Telekom Vivicittá Városvédő Futáson hívjuk fel a figyelmet. Idén is futunk április 13-án szombaton. Csapatunk már 145 fős, összesen 2400 m-t futunk a 11:30-kor induló iskolai futamon.

Idén a csapattal futnak Finy Petra és Kalapos Éva Veronika Athenaeumos szerzők és Kovács Judit vak lány a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének munkatársa.

A Nagyszínpad mellett “Kulturális összeesküvés” névvel egész nap (április 13.) standot működtetünk a Margitszigeten, érdekes és értékes programokkal, ahol a látók érzékenyítése, az olvasás és irodalom lesznek a fő témák.

Ízelítő:
– kitelepül hozzánk a Láthatatlan Kiállítás szabadtéri installációja: Botorkáló,
– ki lehet próbálni vakok számára készült eszközöket, játékokat,
– egy vegyészmérnök és egy csillagász kísérleteket végez és szemkötővel végig lehet a kísérlet folyamatait próbálni, tapogatni,
– szörpkóstolást szervezünk szemkötővel,
– a babzsákos felolvasózugban – közéleti szereplők olvasnak fel a gyerekeknek,
– irodalmi játékokkal ajándékokat is lehet nyerni, továbbá
– a felolvasásokkal foglakozó szakmai szervezet, Bodor Tibor Kulturális Egyesület vak kollégái is kint lesznek a standon, így személyesen fel lehet tenni a felolvasás rögzítésével kapcsolatos technikai kérdéseket.”

Ezen az oldalon lehetőséged van szavazni, választani a civil kezdeményezések közül. Nem lesz könnyű. Én a VAKmerő kihíváshoz kapcsolódva a Bodor Tibor Kulturális Egyesületet választottam. Válassz te is!

Civil Díj 2019

A leggazdagabb árva

Bauer Barbara A leggazdagabb árva című könyvét olvastam nemrég. A regény a Jaffa Kiadó gondozásában jelent meg, én pedig a kollégám ajánlására vettem a kezembe. 

Tuska János József gyűjteményéből (www.wenckheim.hu)

Főhőse Wenckheim Krisztina az árva, de rendkívül gazdag grófkisasszony. Apja Wenckheim József Antal gróf volt, akiről Jókai Mór az Egy magyar nábob főhősét, Kárpáthy Jánost mintázta. Talán ez is elég, hogy felkeltse az érdeklődést e bájos lányregény iránt. Ha a most divatos utópiák helyett egy múltban gyökerező, de a jelennek is üzenő olvasmányra vágysz, jó szívvel ajánlom.

Néhány kedves idézetet mutatnék belőle:

“…De ígérj meg nekem valamit!-nyúlt a lánya álla alá a gróf.-Ne várj rám! Játssz, tanulj, nevess sokat, de ne várj!..Ne vedd el magadtól az időt várakozással. Mennyire szerette volna a gróf meggyőzni a lányát, hogy ez az egész életre igaz. Várni valamire, vagy valakire, miatta elodázni a pillanatot, elszalasztani azt, ami ott van kéznél, amire várni sem kell már:időpazarlás.”

“Hogy ki vagy, Krisztina, az nem attól függ, hogy hol születtél, mi a neved, vagy mekkora a vagyonod. Hogy ki is vagy valójában, az itt bent dől el, …a szívedben.”

Egy fontos tanácsot is megfogalmaz Bauer Barbara a szereplője szavain keresztül. Ha valakivel jót teszünk: “legyen ez az öröm a fizetséged. Ezt a jó érzést senki el nem veheti tőled. De ne várj még hálát is! Az már kapzsiság.”

Olvasson tovább →

A világ 100 legfontosabb könyve

Túlságosan hangzatos a cím, sokszor éppen ezért nem olvasom tovább, de most adtam egy esélyt neki. Nem friss cikk, de hátha neked is érdekes lehet.

Voltak címek, amelyek megleptek, voltak, amelyeknél büszkén húztam ki magam, hogy persze, ezt én is olvastam, másokat felírtam a képzeletbeli listámra. Felháborító, hogy eddig nem találkoztunk.

Persze kerestem rajta Eleanor H.Porter Az élet játéka című könyvét-hiába. Számomra ez az egyik KÖNYV, így nagy betűkkel. Jobb lenne a világ, ha sokan értenének ebben egyet velem. Te már olvastad ?

Ha szeretnéd összehasonlítani a te százas listáddal, itt megteheted:

Olvasson tovább →

A nő mosolya

Ki ne vágyna arra, hogy regénybe illő élete legyen. Vagy legalábbis, hogy szerepeljen egy regényben, főleg, ha ez az élet Párizsban van. Lassan vége a télnek. Válassz egy könnyed, szórakoztató regényt, pld. Nicolas Barreau A nő mosolya című könyvét. Kedvcsinálóként olvasd el a Klodette világa blogon található ajánlót Rácz Tünde tollából!

Olvasson tovább →

Most őszintén…

Mit nekem Valentin nap…

Rácz Tünde ajánlója óta tudom: AKAROM Mary Ann Shaffer és Annie Barrows Krumplihéjpite Irodalmi Társaság című könyvét. Eddig megmaradtunk a plátói szerelemnél. Ahogy egy régi, kedves kollégámtól hallottam, 50 %-ig jutottunk. Én teljesen akartam, a könyv nem 😉. Megnéztem 2 antikváriumban, beértem volna az első kiadással, hiába. Nem tántorított el a kudarc, sőt…mi nők is tudjuk, ha valamiért küzdeni kell, nég jobban akarjuk. Egy röpke pillanatra eszembe jutott a könyvtár. A kölcsönzés lehetősége. Tényleg.

Nem tehetek róla, hogy ma volt 10 szabad percem és egy könyvesbolt a közelemben. No, ez a szerelem, nem az említett giccsparádés, demonstrációs 14.

Igen, tudom nem vagyok könnyű eset 😁. Te melyik könyvvel jártál már így?