Már mutattam néhány etika órához kapcsolódó projektet itt az oldalon.Nagy örömömre szolgál, hogy a diákok munkáit bemutató kiállításon a szülők ezeket a dolgozatokat is megnézhették .
Eredmények
Ne Fake-ezz!
Nos, nem tervezem ?
Sokan panaszkodnak manapság, hogy a diákok fáradtak, nem teljesítenek. Nehéz őket motiválni. Ismerős? Az a legújabb, bennem a nagy “D” betűs lámpát (D, mint döbbenet) felkapcsoló kijelentés, amikor azt mondjuk egy gyerekre, hogy nagyon tudatosan szelektál… Vagyis semmi olyat nem csinál, amiből nem származik haszna. Így az én fordításomban már kevésbé pozitív, kövezzetek meg érte! Nem tehetek róla, még az múlt évezredben jártam iskolába. Én azt hiszem a diák minden új tapasztalattal több lesz, értékesebb. Ha elhiszi, hogy képes rá, meg is tudja csinálni.
Nagyon büszke vagyok rá, hogy két diákom, Kuklin Mária és Szentirmai Anna a Veres Pálné Gimnáziumból elhitte, belefér egy pályázat az életébe. Arra meg különösen, hogy mindkét pályaművet a Hamisitás Elleni Nemzeti Testület különdíjjal jutalmazta.
Szentirmai Anna nagyon helyesen nyilatkozott a pályázatról.Érdemes elolvasni, még akkor is, ha én voltam, aki “rávette” 😉 Vállalom, hiszen ott a lényeg a mondatában: “Pályázatukról az etika tanáromtól hallottam, aki rávett, hogy készítsek egy pályaművet. Lelkesedése később rám is átragadt, és utólag egyáltalán nem bántam meg, hogy pályáztam, szerintem nagyon megérte.”
