A gépek és az ember kapcsolata: két nap telefon nélkül

Nagyon érdekes, mondhatni embert próbáló kísérletet hajtott végre 5 lány. 😀 Szabad kezet kaptak a megvalósításban, az Ember és gép témakörön belül. Szerintem nagyon jól sikerült projekt lett belőle.

“Feltételeztük, hogy produktívabbak, kipihentebbek nyugodtabbak leszünk és társas kapcsolataink előnyére is válik majd az internet-tilalom. Ezen remények ellenére nem voltunk mind biztosak benne, hogy végig tudjuk csinálni a két napot.”

Hipotézisük igazolását vagy cáfolatát itt elolvashatod:

A gépek és az ember kapcsolata: két nap telefon nélkül

Készítette:

Bácsfalvi Flóra; Megyesi Pálma; Szakolczi Dorka; Toók Boglárka; Magyar Kata 11.c

Projektünk keretein belül több oldalról közelítettük meg a mindent behálózó média hatását életünkre. Az öt fős csoport kísérletet hajtott végre saját magán: két napon keresztül (január 3-4.) kizártuk magunkat az internet és televízió világából. Fogalmazásainkban az ezzel kapcsolatos tapasztalataink, gondolataink olvashatók.

 

Előzetes vélemény a kísérlet kimeneteléről:

A csoport többé-kevésbé egyetértett abban, hogy bár a kísérletet nehéz lesz végrehajtani, inkább előnyöket, mint hátrányokat fogunk tapasztalni. Feltételeztük, hogy produktívabbak, kipihentebbek nyugodtabbak leszünk és társas kapcsolataink előnyére is válik majd az internet-tilalom. Ezen remények ellenére azonban nem voltunk mind biztosak benne, hogy végig tudjuk csinálni a két napot.

 

Telefonok történelmi háttere:

Mivel ebben a kísérletünk során nem volt lehetőségünk telefonozni, kiváncsiak lettünk, hogy a régi időkben mennyi telefont használtak. Például számunkra meglepő módon a mobiltelefon csak az 1990-es években jelent meg bár akkor még luxuscikknek számított, ami egy mai fiatalnak elképzelhetetlen, mert a telefonunk mindenben szerepet játszik, melyet egy későbbi oldalon ki is fejtünk. Ennél még furcsább volt számunkra az, hogy az első SMS-t csak 1992-ben küldték el, míg mi naponta több száz üzenetet küldünk mindenféle kommunikációs felületen. Az első hordozható telefonok legalább fél kilósak voltak és külön tok járt hozzá. ,,Véleményem szerint, hogyha ez most is így lenne lehet, hogy tényleg inkább otthon hagynám, minthogy még egy félkilós kistáskát cipeljek magammal.” – Mondta ezt Dorka amikor meghallotta. Még nem is említettük, hogy ezek a készülékek még színekkel sem rendelkeztek. Az első színes készülék csak 1997-ben jelent meg és a telefonokon még mindig volt antenna. Ez rendkívül megdöbbentő, hogy mindössze 22 éve még hogy nézett ki egy telefon, míg mi manapság magunkkal hordjuk a pár grammos színes antennák nélküli színes mobiltelefonunkat és el sem tudjuk képzelni milyen lehetett a szüleinknek, nagyszüleinknek. 2000 táján megjelent a kamera és a bluetooth is pedig mostanság már nem is arra használjuk ezt a technológiát, mint akkoriban mi már csak különböző más hordozható eszközeinket csatlakoztatjuk hozzá nem pedig fájlokat és hasonló dolgokat továbbítunk, mert erre már vannak egyéb alkalmazásaink, nem is kevés. A mai embereknél elengedhetetlen hogy naponta legalább egy szelfit ne készítsenek, de erre csak 2003 óta van lehetőségünk. A manapság már alapdarabbá vált és mindennap megszámlálhatatlan Apple mindössze 12 éve jelentette meg az első készülékét és azóta csak egyre több és több fajtája jelent meg.

Telefonunk és egészségügyi hatásai:

A napjainkban hétköznapivá vált elektromos kijelzők és online felületek nem csak életünk megkönnyítéséhez de sajnos ugyanúgy annak nehezítéséhez is hozzájárulnak. Mostanára kialakult egy új függőség, a nomofóbia. Ennek tünetei az idegesség, nyugtalanság érzése a telefonunk jelenléte nélkül. A beteg ilyenkor szorong, és már alig várja, hogy imádott készülékét újra kézhez kapja. Amerikai kutatóintézetek felméréseket is készítettek arról, hogyan viszonyulnak az emberek mobiljukhoz. A fiatal 18 és 24 év kӧzӧtti korosztály tagjainak 77%-a mutatja a nomofóbia jegyeit. A 25 és 34 év kӧzӧttieknél se nagyon más az érték: 68%. Felük mérges lenne ha a partnerük elolvasná az üzeneteiket a telefonjukon. A nők 70%-a, míg a férfiaknak mindössze 61%-a fél attól, hogy elveszíti a telefonját. Igaz ez a függőség közel sem annyira káros, mint a többi súlyosabb addíció, mégis társadalmunk felgyorsult világában kiszámíthatatlanul és megjósolhatatlanul változó tendenciát mutatnak az eddig ismert adatok. Nem tudhatjuk, mikor mi lesz népszerű, milyen találmányok ébresztenek minket holnap. Előfordulhat, hogy a nomofóbia tüneteinek erősödése akár komoly egészségügyi gondokkal járhat majd a közeljövőben.

A függőségen kívül testünkre is rossz hatással lehet egy kijelző. Telefonunk folyamatos villogása bizony agyunkat is leterheli. Mobilunk használata közben agyunk rengeteg üzenetet vesz be egyszerre (felvillanó reklámok, értesítések, stb.), és mivel figyelmét sokfele irányítja, szétszórt és dekoncentrált lesz. Ezért szenvednek egyre többen figyelemzavarban, és ezért nem tudnak a diákok tanulni. Korunk gyakori betegsége még az alvászavar. Ehhez jelentős részben járulnak hozzá elektromos eszközeink kijelzői. Fényárban úszó világunkban lehetetlen elképzelni azt, hogy a televízió pár percig bámulása, vagy esetleg barátainktól kapott üzeneteink elolvasása nélkül térjünk aludni. Azonban a kijelzőink által kibocsájtott fény, legfőképpen a kék fény (mely okát pontosan máig sem tudjuk) csökkenti, és esetleg meg is gátolja tobozmirigyünk melatonin termelését. Így nem csoda, hogyha lefekvéskor azt érezzük, agyunk tele van a rengeteg kapott információtól, és persze alvásról szó sem lehet. Ilyenkor sokszor elővesszük újra mobilunkat, mondván aludni úgysem tudunk, míg az lesz a vége, hogy teljes kimerültségben, de még mindig felfokozott aggyal térünk nyugovóra. Azonban, hogyha a nélkül alszunk el, hogy az elalvás első fázisában kapott információinkat nyugodt aggyal feldolgoznánk, sokkal nagyobb eséllyel élhetünk meg traumatikus élményeket, esetleg rossz álmokat. Ezért, a legtanácsosabb dolog az lenne, hogyha lefekvés előtt legalább fél órával már félretennénk telefonjainkat.

Testünk mellett lelkünkre is hatással lehet egy okostelefon. A közösségi médiafelületek egyre valótlanabb képet próbálnak valóságosként elénk tárni. Az instagram, a facebook és a többi alkalmazás mind az idealizált ember képét erősíti bennünk. ,,Csak akkor fogok több lájkot kapni, ha látszik a szép alakom, az új piros rúzsom és a márkás cuccaim” hangzik el időnként egy-egy fiatal szájából. Például, a nők majdnem fele, míg a férfiak 30%-a szenved testképzavarban, és ez az arány folyamatosan csak nő. Nem hagyhatnánk, hogy a közösségi média fiatal lányokat és fiúkat depresszióba és rossz közérzetbe hajtson.

 

Miket hiányoltunk? (nehézségek):

Úgy éreztük nagy fába vágtuk fejszénket mikor eme projekt elébe néztünk, persze ez egyénenként eltérő lehet, ki mennyire bírja a social oldalak, bármikor elérhető chat vagy a macskás videók megvonását. Nem volt választásunk, így belevágtunk és be kell vallanunk borzasztó nehéz volt… Telefonnal kelünk és telefonnal fekszünk, zenét hallgatva (környezetünket kizárva) utazunk, ha unatkozunk csak elővesszük és böngészgetünk/szörfölgetünk, még házit is ezzel írunk, itt beszélünk meg MINDENT MINDENKIVEL. Ebben a két napban ez nem volt, utaztunk, méghozzá úgy, hogy mások beszélgetését hallgattuk, nem láttuk a legfrissebb képeket barátainkról (sem azokról akiket nem szeretünk) és nem értesültünk a legújabb hatásvadász celeb hírekről, de talán mégis a kapcsolattartás hiánya volt a legrosszabb, nem tudtuk megbeszélni mikor, kivel, hol találkozunk, nem tudtuk megkérdezni milyen napod volt, kicsit olyan volt mintha eltűntünk volna. Mégis azt gondoljuk sokat tanultunk és annyira nem is lehet rossz az élet a hozzánk nőtt eszközeink nélkül, meg tudnánk szokni.

Miket csináltunk netezés/telefonozás helyett?:

„Kénytelenek” voltunk többet lenni a családunkkal és beszélgetni, néha megdöbbentő mennyire nem figyelünk a másikra. El kellett foglalni magunkat a hosszú, tömegközlekedéssel megtett utakon, így elővettünk a polcról egy könyvet, vagy tanultunk (ami igazán hasznos és még időt is nyerünk vele), vagy figyeltünk másokat (sok vicces ember van), többször észrevettük ha valaki segítségre szorul és talán többször segítettünk, mint mikor a telefonunkba bambulva rohanunk. Előjött a kreatív énünk, például többen is rajzolgattunk. Órán többször figyeltünk oda, hatékonyabban tanultunk, mert csak oda koncentráltunk. Kiélveztük a vacsoránk minden finom falatját. De ami talán a legfontosabb, szerintem boldogabban éltünk, mert nem volt rajtunk a nyomás, ami mindennap szembejön velünk a telefonunkon, hogy hogyan kéne kinéznünk vagy hogyan kéne viselkednünk, és hogy senkinek nincsen semmi problémája, ehelyett a környezetünkben lévő hús-vér emberekkel találtuk szembe magunkat.

Habár mindannyian részt vettünk projektünk létrehozásában, ketten személyes tapasztalataikat is megosztották a két nappal kapcsolatban:

Telefonhasználat két napi megtagadásának hatása az emberi kapcsolatokra:

            Mikor a csoporttal elhatároztuk magunkat a projektünk témája mellett és megbeszéltük a részleteket sokak véleményét megkérdeztem a kísérletről. A korosztályunkból a legtöbben fenntartásokkal fogadták; nem hitték, hogy mind az öten végigcsináljuk, és azt sem, hogy inkább pozitív, mintsem negatív változásokat fogunk tapasztalni, néhányan viszont szintén kedvet kaptak hozzá, és kipróbálták, mások az önuralmunkat irigyelték, vagy csak kértek: tájékoztassuk majd őket a kísérlet eredményéről. Az idősebb korosztály (szülők, nagyszülők, tanárok) támogatták az ötletet; gyakran hangzottak el az „Én is felnőtem valahogy internet nélkül.”, illetve a „Legalább két napra leszakadtok arról a hülye telefonról.”mondatok.

A kísérlet első napján, csütörtökön reggel még nagyon szokatlan volt, hogy nem a szociális média oldalak böngészésével kezdtem a napom és nem néztem meg, kaptam-e üzenetet, amíg aludtam. Kávézás közben általában sorozatot vagy Youtube videókat nézek, most viszont ezek helyett a nővéremmel reggeliztem. Általában zenét hallgatok, miközben reggel kutyát sétáltatok, de mivel most erre nem volt lehetőségem, arra kértem, jöjjön velem, hogy ne unatkozzak séta közben. Reggeli közben alig voltunk még ébren, de a hideg levegő hamar felébresztett minket, így a sétát már végigbeszélgettük.

Az iskolában eleinte furcsa volt nem bekapcsolni a telefonomat, de tekintettel arra, hogy öten csináltuk a kísérletet és nem voltam egyedül, nagyon könnyen sikerült. Az osztály többi része eléggé megoszlott, néhányaknak láthatóan szinte természetes volt, hogy nem veszik elő a telefonjukat szünetekben sem, mások viszonylag sokat foglalkoztak vele. Mi öten többet voltunk együtt, azt vettem észre, hogy jobban és könnyebben figyelek a többiekre és kifejezetten jól esett, hogy ők sem vették elő és kezdték el nyomkodni a telefonjukat míg beszéltem. A nap összességében jobb hangulatban és gyorsabban telt el.

Iskola után egy órára volt időm hazaugrani. Sajnos nem volt otthon senki, úgyhogy eléggé unatkoztam Utána edzésre mentem. Rend szerint egy csapattársammal út közben találkozunk, és együtt megyünk. Mivel mindig könnyen el tudtuk érni egymást, gyakran az utolsó pillanatban is szemrebbenés nélkül képesek voltunk szólni, hogy aznap nem arra megyünk vagy késünk 10-15 percet. Aznap ez a lehetőség nem állt fenn (és ezt mindketten tudtuk, tekintve, hogy előzőleg meséltem neki a kísérletről), tudtam, hogy ha késem ő egyedül fagyoskodhat az Apor Vilmos téren vagy otthagyhat, mire odaérek, így előbb kezdtem el készülődni, előbb indultam és végül mindketten pontosak voltunk, ami eddig nem gyakran fordult elő. Edzésen ivószünetekben sajnos rajtam kívül szinte mindenki a telefonján lógott.

Este aztán nagyon hiányoltam, hogy lefekvés előtt nem írhatok senkinek és bűntudatom is volt (utólag ezt többen szóvá is tették).

Másnap reggel már anyukám is felkelt, hogy velem és a nővéremmel reggelizhessen illetve sétáltathasson kutyát. A nap az iskolában hasonlóan zajlott, de már érezhetően feszültebbek voltunk, mindannyian azon kattogtunk, hogy vajon mi kihagyhatatlanról maradtunk le az interneten az elmúlt másfél napban. Edzés előtt megint pont a megbeszélt időpontban találkoztam a barátnőmmel, ott pedig sajnos szintén mindenki a telefonjával volt elfoglalva a szünetben.

Hazafelé lekéstem a buszom így egy fél órával később indulóval kellett mennem. Kissé meginogtam; a telefonom kikapcsolt állapotban volt nálam úgyhogy elgondolkodtam, hogy felhívom anyukámat, mert féltem, hogy aggódni fog. Végül azonban ezt nem tettem meg, mivel máskor is történt már ilyen, ő pedig tudott a kísérletről, úgyhogy feltételeztem, biztos megérti majd, miért nem értesítettem a késésről, és szerencsére nem tévedtem.

Este sajnos ki kellett hagynom a szokásos péntek esti filmet a családdal, mert a tilalom telefonra, számítógépre és tévére is vonatkozott. (Ennek a hátránya volt, hogy másnap mikor egész reggel a film volt a téma nem igazán tudtam hozzászólni a beszélgetéshez.)

Annak ellenére, hogy élveztem ezt a két napot internet és televízió nélkül, szombaton alig vártam, hogy megnézhessem az üzeneteimet, így reggel fél hétkor magától kipattant a szemem. Mint kiderült semmi fontosról nem maradtam le így inkább felébresztettem a családot, hogy film, sorozat, chatelés vagy Youtube helyett inkább megint együtt reggelizhessünk.

Milyen hatással van egy generációnkbeli fiatalra a telefon megvonása?
Blogbejegyzés formában:

(természetesen nem igaz sztori, a túlzások csak a lelki állapot pontos átadására szolgálnak)

Ha elveszik a telefonod, ingerlékeny és érzékeny leszel, mintha hiányozna valami? Kényszert érzel, hogy leellenőrizd, ha már tíz perce nem nyúltál hozzá? A telefon ugyanúgy okozhat elvonási tüneteket, mint az ópiátok, csak ez nem csak fizikailag, hanem érzelmileg is jelentkezik. Az emberek képesek enni, inni és dohányozni is a fenti okok miatt, és ha ugyanezért nyúlnak a telefon után, az problémát jelent, sőt veszélyes is lehet. A negatív érzésekre keresünk ilyenkor megoldást, de ahogy az étel, az ital és a dohányzás, úgy a telefon használat sem megoldás, sőt egyre csak rosszabb lesz tőle a helyzet. Saját bőrömön tapasztalva kipróbáltam 2 napig milyen is az élet telefon s egyéb technikai eszközök nélkül. Első nap reggel felkeltem, általában rögtön telefonomért nyúlok, de most rögtön a fürdőbe vettem az irányt. Elkészülődtem, majd elindultam a suliba. Kicsit már frusztrálva éreztem magam, hisz nem hallgattam zenét, de igyekeztem a külvilágomra figyelni. Suliban annyira nem éreztem a hiányát, mert barátaimmal voltam, és akkor alapból sem szoktam telefonozni. Hazaérve már éreztem hogy idegesség járja át a testem. Zavart, hogy nem tudok félrevonulni a világ elől. Általában suliból hazaérve estig bújom az internet világát, de most nem tehettem ezt. Testem gyengéden remegett. Nem tudtam mit csináljak. NETÁN OLVASSAK EGY KÖNYVET? Jézusom, egyáltalán mit jelent az hogy könyv? Egy vastag papírköteg, nem facebook nem instagram, hanem tömény szavak esőerdeje. Kinyitottam a könyves szekrényt, melynek kilincsét 21. századi gyermek még nem fogta. Megláttam az öreg poros könyveket, és rosszul lettem. Éreztem hogy hányni fogok. „Vajon hány lájkot kapok ha elolvasom a Bibliát?” gondoltam magamban, de aztán bombaként tudatosult bennem hogy ebben a technikai eszközök nélküli világban sehova se tudom feltölteni a selfiemet a Bibliával. Összeroskadva leültem az ágyamra, éreztem hogy pánikroham törik rám, vajon hányan írhattak nekem? Hányan kereshettek engem? LEHET AZT HISZIK MEGHALTAM? Pánikoltam, szemeim előtt mát posztok lebegtek ezzel a felirattal: #RIP,szerettünk. Gondolataimat félretéve inkább megráztam a fejem és elmentem aludni.
Másnap reggel rohantam a suliba hogy kikérdezzem osztálytársaimat, hogy mi volt Kylie Jennernek a legújabb posztja, vagy hogy beszámoljanak mindenről ami tegnap történt az interneten. Megnyugodtam, mikor közölték, hogy még senki nem hiszi azt hogy elhunytam. Suliban az idő jobban telt, mert jó társaságban voltam. Aztán hazamentem és újra kezdődtek a magányos sötét óráim. Nem volt étvágyam, és bárkivel aki hozzám szólt veszekedtem. Alkohol után nyúltam. Éreztem, hogy testem már nem bírja tovább. Forró voltam, mint a tűz és gyenge mint fűszál. Hirtelen óriási fájdalmat éreztem a szívemben és elsötétült a világ Következő pillanatban a kórházban ébredtem. Szívinfarktusom volt, de stabilizáltak. Lázas voltam és nagyon gyenge, ránéztem a faliórára, reggel 10 óra volt. Felcsillantak a szemeim. LETELT A KÉT NAP: Kipattantam a kórházi agyból, és hazafutottam. Elővettem a telefonom és hirtelen minden jobb lett. Gyönyörű volt. Aztán elmerültem benne, bepótolva a két nap kihagyásom.

Konklúzió:Társadalmunkra folyamatosan ránehezedik a mobilok által okozott probléma, így nem csoda, hogy folyton megkapjuk szüleinktől, tanárainktól, és mindenhonnan, hogy használjuk kevesebbszer eszközeinket. Minden bizonnyal igazuk van, hiszen sokkal nyugodtabb és lassabb világban tudnánk élni nélkülük. Azonban kísérletünk megerősítette azt a tényt, hogy ha lehetne is így élni, azt maximum úgy, hogy senki sem használna ilyen eszközöket. A társadalom ezen nyomása olyan erős, hogy mi sem bírnánk ki huzamosabb ideig telefonjaink nélkül.

Felhasznált források:

pcworld.hu/25-eves-a-pc-world/pcworld-magazin-25-eves-mobiltechnologiak-222810.html

https://www.telefonguru.hu/hir/Telefon_fuggoseg_es_a_gyogyitasa_2012-9-26

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük